Már Magyarországon is sokan ismerik a Fertő tavi meseparkot, ami idén március 27-én nyitja meg kapuit.
Azok számára is újat mutat majd, akik már jártak ott. Az októberi zárás óta eltelt időben számos fejlesztés történt a parkban.
Azok számára is újat mutat majd, akik már jártak ott. Az októberi zárás óta eltelt időben számos fejlesztés történt a parkban.
Annak érdekében, hogy folyamatosan újdonságokkal lephessék meg Ausztria legnagyobb szabadidőparkjának vendégeit, minden szezonban újabb kalandok és játékok várnak.
2010. március 27-től az erdei állatok versenye során egyedülálló lehetőség nyílik arra, hogy bárki kipróbálhassa, milyen is vaddisznók és rókák hátán vágtázni.
A vadonatújnak számító attrakció mellett a vendégek az infrastruktúra területén történt fejlesztésekről is meggyőződhetnek.

Szorgos építkezés zajlik a nyitásig még, hiszen idén a szabadidőpark újabb látogatórekordra készül. A téli hónapokat a park bejáratának bővítésével töltötték, hogy lépést tarthassanak a látogatók számának folyamatos emelkedésével – 2009-ben ez először haladta meg a 400 ezret egyébként.
Az új pénztáraknak köszönhetően lerövidül a várakozási idő. A park átalakított bejáratánál egy mellékhelyiség is kialakításra került. A továbbfejlesztett gasztronómiai részleg is tovább bővül, hiszen ennyi kaland mellett hamar jön az éhség is.

2010-ben új nevet kap Ausztria legnagyobb szabadidőparkja, mely a Fertő tavi Mesepark helyett a Fertő tavi Családi Park (Familypark Neusiedlersee) nevet viseli ezentúl.
De mindez semmit sem változtat a park nagyszerű ajánlatain: a megszokottakhoz hűen, csúcsszuper újdonságok és izgalmas kalandok várják a látogatókat!
De mindez semmit sem változtat a park nagyszerű ajánlatain: a megszokottakhoz hűen, csúcsszuper újdonságok és izgalmas kalandok várják a látogatókat!
További információk Ausztria legnagyobb szabadidőparkjáról:
Familypark Neusiedlersee
Märchenparkweg 1, A-7062 St. Margarethen
Tel.: +43(0)2685/60707 +43(0)2685/60707
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.